Hírek
vissza
2018/120

Túl az idei első edzőmérkőzésen

Túl az idei első edzőmérkőzésen

Két hete kezdődött a felkészülésünk a Haladással.  

-Rávezetéssel kezdődött két hete a felkészülésünk. Edzőnk, Michal Hipp nagyon jó, kemény és változatos edzéseket vezényel, mindenki becsülettel teszi a dolgát, ahogy kell. Szombaton a Tatran Pesov ellen (4:1) a csapat a második felkészülési mékőzését játszotta, nekem személy szerint idén ez volt az első, hisz mind a négy kapus lehetőséget kap. A mester kipróbál több játékost több poszton is, az erőnléti edzések mellett taktikai jellegű felkészülés is zajlik. Nagyon sajnálom, hogy csak műfüvön tudunk edzeni, de ezért is lesz jó a törökországi edzőtábor, ahová jövő hét végén utazunk, hiszen ott majd élő füves pályán folytatjuk a felkészülést. Jól érzem magam, a kemény edzéseknek köszönhetően érzem azt a megfelelő fáradtságot, ami a felkészülési időszak velejárója.

 

 

Fotó: Vágvölgyi B/nyugat