Hírek
vissza
2010/1214

Német Mikulás Szombathelyiekkel

Német Mikulás Szombathelyiekkel

Szombathelyről érkeztek látogatók a Hertha elleni hazai mérkőzésünkre. Nagy Csaba vezetésével a Vas Megyei gyermekotthonokban, illetve nevelőszülőknél élő átmeneti vagy tartós nevelésben lévő, illetve hátrányos helyzetű gyerkőcök vettek részt a kiránduláson.
Vasárnap korán indulás a Sitkei Kastélyfogadó kisbuszával. Jó hangulatú az utazás után...

 

Szombathelyről érkeztek látogatók a Hertha elleni hazai mérkőzésünkre. Nagy Csaba vezetésével a Vas Megyei gyermekotthonokban, illetve nevelőszülőknél élő átmeneti vagy tartós nevelésben lévő, illetve hátrányos helyzetű gyerkőcök vettek részt a kiránduláson.
Vasárnap korán indulás a Sitkei Kastélyfogadó kisbuszával. Jó hangulatú utazás után simán megérkeztek a stadionhoz, leparkoltak, elfoglalták a helyüket az Arénában!
Néztek egy jó meccset, s a hidegre való tekintettel (életkornak megfelelően) ittak egy-egy meleg italt!
Aztán megkeresték a szállást, s utána együtt vacsoráztunk egy müncheni magyar étteremben.
Hétfőn 9-től találkoztak a Főkonzul úrral, ahol egész hosszan elbeszélgettek és az egész kirándulás nagyon pozitív hatással volt a gyerekekre. Rita (Konzul Asszony) végig vezette a gyerekeket a konzulátuson, majd egy kis ajándékot kaptak, "nagyon édes Milka mikulás" formájában. Aztán McDonald's ebéd, ami a srácoknak nagyon fontos volt, majd a vacak idő ellenére a karácsonyi vásárban kis ajándék vásárlás, 5 óra körül pedig start haza.
Csaba írt egy kedves kis történetet, amit megszeretnék Veletek osztani:

A Mikulás és a Király!

Kis hazánk nyugati határszélének egyik, éppen Vas-nak nevezett megyéjében, annak is a gyermekotthonaiban és a nevelőszülőknél élő gyermekek körében mindig nagy a zsivaj! Különösen Mikulás és Karácsony közeledtével. Adventnak megfelelően nagy a várakozás, már csak azért is, hogy „Csababácsi" idén milyen ötletével igyekszik meglepni csemetéit?
A válasz roppant egyszerű: semmilyennel!
Semmilyennel, mert az ötletek mindig, minden esetben a családjából erednek, ő esetleg csak apró szerepet vállalva bennük, igyekszik közreműködni azok megvalósulásában! „Csababácsi" nagycsaládos, 158 + 2 gyermeke van, akiket egytől egyig imád! Éppen ezért megpróbálja mindenki álmát, vágyát teljesíteni. Különösen ez idő tájt. Figyel a részletekre, az óhajokra, néha a sóhajokra is.
A Mikulásban, a Karácsonyban, a jóban, a segítőkészségben, az emberekben bízva minden energiáját, minden barátját, ismerősét mozgósítja egy-egy furán csillogó szempár mosolyáért!
Komoly segítői között akad Király, Mikulás, különféle Nagy- és Kisember, megannyi barát kiket felsorolni is lehetetlen, és persze egy fantasztikus CSALÁD!
Az idei esztendőben sem volt ez másként, hallott ilyen-olyan ötletet, vágyat, álmot, de volt közöttük egy olyan, mely egy kedves kisfiú legmerészebb álmait tartalmazta: „eljutni egyszer Münchenbe, az Allianz Arénába!
Mint minden alkalommal, ezúttal is „Csababácsi" segítségére sietett mindenki! Legelőször is a számunkra valaha élt legnagyobb Király, Gábor személyében. Tudni kell róla, hogy régi barátság ez, szilárd, stabil alapokon nyugszik, már sokszor ki lett próbálva! Ez alkalommal is magáért beszél, hisz néhány e-mail, egy-két sms, pár telefonhívás és már rendben is volt minden!
Az 1860 München és a Magyar Labdarúgó Válogatott kapusa jóvoltából 5 gyermekem jutott el Münchenbe, abba híres Allianz Arénába! A Király mindenben segített, belépőjegyeket, szállást biztosított a kis vendégeknek, családjával együtt bőségesen megvendégelte, megajándékozta őket, barátságosan elbeszélgetett velük, vigyázta, óvta őket az egész látogatás alatt!
De a Királyon kívül voltak ám más segítők is, nem is akár milyenek, hisz jólelkű, barátságos, mosolygós emberek többen is komoly szerepet vállaltak! Az egyikük Főkonzul úri, a másik Konzuli ruhába bújva segítette a karácsonyi hangulat szívekbe, a varázslatos csillogás szemekbe csempészését! Aztán voltak ott még mindenféle kedves emberek, akik mosollyal, szeretettel fogadták a jövevényeket! Megmutattak azok mindent, mit csak lehetett, de leginkább a szívüket, hisz annál többet adni amúgy sem lehet! Lurkóim örömmel fogadták, hisz jól tudják, a szeretet ünnepe táján minden lehetséges, minden álom valóra válhat! Nem csak „nagyon édes" csokoládé mikulást kaptak, hanem amire mindenki egész éven át vágyik: szeretetet, figyelmet, mosolyt! Hisz aki ezeknek részese lehet, annak mindene meg van, amire ember vágyhat! Reményeim szerint maguk is ilyenek, hisz mindebből csak az kaphat, aki maga is képes ezeket bőséggel osztani!
Végezetül meg kell említeni még egy fontos részletet, hisz ebben a meglehetősen cudar időben az utazáshoz szükséges „szánt" maga e híres megye Első embere biztosította! Ő is régi kapcsolat, stabil, megbízható. Úgy vélem, szereti, segíti a magamfajta nagycsaládosokat!
Teljesült hát egy újabb álom, s persze ezt is megérte, megint láthattam azokat a furán csillogó szempárokat! Feltöltött, így sokáig megint lesz miből erőt merítenem. Látva e kedves történetet maga a Mikulás is mindenkit megajándékozott. Egy-egy csomaggal, független attól, hogy Király, Nagy-, vagy Kisember, barát, vagy lelkes támogató volt e. De a csomagon túl mást is adott: hitet, reményt, örömöt, tisztességet és emberséget! Mindenkinek, aki részt vett ebben a történetben!
S valójában hogy hogyan került egyáltalán ebbe a történetbe a Mikulás? Nos, jogos a kérdés.
A válasz pedig roppant egyszerű: „Csababácsi" személyes jó barátja, aki erejét nem kímélve segít mindenkit, aki támogatja egy-egy álom megvalósulását! Ha jól bele gondolok, nekem nem is volt benne részem, hisz a történet szereplői önmaguk váltak a Mikulás támogatójává! Talán csak közvetítettem néha.
Őszinte, tisztaszívű köszönet érte!
Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok az egészen nagy családom nevében is!