Hírek
vissza
2018/303

Nehéz napok után nagy öröm

Nehéz napok után nagy öröm

Vadas Bence Ácsról érkezett a Haladás-Vasas mérkőzésre. Nyert a csapat és a várva várt találkozó is összejött.

 

A 11 éves Bence mindig is kapus szeretett volna lenni. Remekül védett mindaddig, amíg egy évvel ezelőtt egy súlyos betegséget nem diagnosztizáltak nála. A Heim Pál gyermekkórház egyik szobájában állt tavaly márciusban és anyukájának megrémülve fogalmazta meg, hogy szeretné ha legalább két kérése teljesülne, akárhogy is alakul a betegsége. Az egyik egy családi tengerparti nyaralás volt, a másik pedig egy találkozó Király Gáborral. Azóta Bence túl van a kezeléseken, állapota jó, lassan visszaülhet az iskolapadba és pár hét múlva lemehet újra edzeni is.

A tengerparti nyaralást már tervezik a szülők, a „kapus „ találkozóra pedig a Haladás idei első hazai bajnoki mérkőzésén, a Vasas ellen került sor.

Bencét Ácsról a szülei hozták, hátizsákjában egy rajzzal, a kapusmezével, egy fényképpel és egy lapra írt alaposan megfontolt kérdéssorral.

A Klub jóvoltából Bence és családja a VIP páholyból nézhették végig a találkozót. A Haladás nyert 3:0-ra a Vasas ellen, így Bence duplán örült egyrészt a góloknak másrészt, hogy a Haladás kapuja érintetlen maradt. A meccs után közvetlenül a játékoskijáróban jött össze a várva várt találkozó!

Bence egy „Kiralygabi” figurás labdát kapott ajándékba és természtesen a mezére rákerült az aláírás, a kérdéseire pedig válaszokat kapott.

 

Képek