Hírek
vissza
2011/205

Küzdelmes hétvége

Küzdelmes hétvége

Izgalmas és változatos mérkőzéseket vívtak ex-csapataim. Frissítve..

TSV 1860 München - Fortuna Düsseldorf 1:1 (1:0)

Ismét egy győzelmet engedtünk ki a kezünkből. Hétfő este hazai pályán láttuk vendégül a Düsseldorf csapatát.
Jól indult számunkra a találkozó mivel mezőnyben is és a kapu előtt is jobbak voltunk ellenfelünknél. A 13. percben Kai Bülow fejesével már vezettünk is 1:0-ra. Ezek után ismét adódtak gólszerzési lehetőségeink, de elpuskáztuk őket. A második félidőben ez megis bosszulta magát. A 77. percben kiegyenlítettek a vendégek és ezek után már nem voltunk képesek ismét gólt rúgni.
Egymás után két mérkőzésen játszódott le ugyanaz a forgatókönyv. Küzdöttünk, harcoltunk, jobban játszottunk ellenfeleinknél (Duisburg, Düsseldorf) és mégis az utolsó percekben mindkét csapat tudott egyenlíteni. Talán valamikor szerencsénk is lesz...

Szombathelyi Haladás - Újpest 1:1 (1:1)
A soron következő felkészülési mérkőzésen is veretlen a csapat. A szombat délelőtti napsütésben megrendezett összecsapáson barátságos pontosztozkodás született az Illés Akadémia műfüvén.

Hertha BSC - 1.FC Union Berlin 1:2 (1:1)
2010. október végétől már nem lehetett jegyet kapni a berlini derbire és így 75.000-en tekintették meg a találkozót. Óriási várakozás előzte meg a mérkőzést és az újságok is minden nap valami érdekes sztorit találtak ki szurkolók és az egyesületek között. A mérkőzés jól indult, mivel Hubnik fejesével megszerezte a vezetést az "Öreg Hölgy". Volt egy két hazai játékos, aki úgy érezte, hogy most már begyűjtötték a három pontot. Egy váratlan előre ívelés után Mosquera lekezelte a labdát, majd félfordulatból kilőtte a hosszú sarkot. A második játékrész 72. percében szabadrúgásból előnyhöz jutott a piros-fehér fővárosi csapat. Ezek után a Hertha már nem találta az ellenszert az Union ellen.

Crystal Palace - Middlesbrough 1:0 (1:0)
Győzelem! Végre megszületett a várva várt siker a Selhurst Parkban. Nagy fegyvertény ez a győzelem és így a Palace elszakadt négy ponttal a kieső helyektől.

West Ham United - Birmingham City 0:1 (0:0)

Az elmúlt heti sikerek után botlott hazai pályán a West Ham.

Aston Villa - Fulham 2:2 (1:0)
Kétszer is vezetett hazai pályán a Villa, de a vendégeknek mindig sikerült kiegyenlíteni.

Burnley - Norwich City 2:1 (1:0)
Végre ismét győzelem hazai pályán. Nehéz talajú, küzdelmes mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a Burnley.

1.FC Nürnberg - Leverkusen 1:0 (0:0)
Nem várt eredményt ért el idegenben a Leverkusen gárdája.

 

Kapcsolódó témák: Egyesületekben (Fotógaléria)