Hírek
vissza
2017/527

Jó eredmény a hatodik hely

Jó eredmény a hatodik hely

A bajnokág záró fordulójában 2:1-es vereséget szenvedett a Szombathelyi Haladás a Gyirmót ellen szombaton Sopronban.   

-Sajnos nem tudtunk szép játékkal és szép eredménnyel búcsúzni a közönségtől. Kicsit hektikus volt a mérkőzés, sok hibával tarkítva. Remélem a következő szezonban a nyitó mérkőzésünk már sokkal jobb lesz. Hatodikak lettünk a bajnokságban, ami azt gondolom a csapattól jó eredmény.

Hosszú idő után történik meg velem, hogy a bajnokság zárása után pihenni tudok. Hiszen tavaly ilyenkor az Európa bajnokságra készültünk és előtte is a válogatott szereplés vagy a felkészülés miatt erre nem nagyon volt lehetőség. Most a pihenés következik, örülök neki, hiszen újult erővel szeretnék nekivágni a következő szezonnak.

Úgy érzem, évről évre erősebb lesz a bajnokság, fel kell készülnünk, hogy a legjobbat nyújtsuk a pályán. Jó a csapat a közösség a Haladásnál, jó a fiatal és idős játékosok közötti kommunikácó, remélem ez nem fog megtörni és még stabillabbak tudunk lenni az NBI-ben.