Hírek
vissza
2010/820

Hírmix

Hírmix

Hali-Pápától Edgar Dawids-en keresztül Ballack-ig...

Haladás ma játsza Pápa elleni mérkőzését hazai környezetben, melyet a Sport M élőben is közvetít. Mivel a városban karneváli hangulat van, így a Haladás játékosai is ünnepelni szeretnének a mérkőzés után. Tóth Péter a Haladás kapitánya hétközben kezébe vette a karmesteri pálcát, hogy a Savaria Szimfonikusokat vezényelje. A pénteki mérkőzésen is elkél majd az irányítás.

Hertha BSC hosszú idő után ismét a 2. Bundesligában kezdi meg a szezont. Az első hazai mérkőzésre 45.000 néző látogat ki az Oberhausen ellen és több, mint egy év után reménykednek az első hazai győzelemben.

Crystal Palace háza táján két dolog is foglalkoztatja a szurkolókat. Vajon jön e Edgar Dawids? Erre a kérdésre hétvégén pont kerül, hiszen George Burley vezetőedző szeretné megszerezni a Holland válogatott játékost. A második kérdés, hogy a klub vajon túléli azt az adminisztrációs vizsgálatot, ami esetleg a egyesület csőeljárás alól való felmentést jelent. Most már csak napok vannak hátra, hogy a Szövetség elfogadja a feltételeket, melyeket a Palace már teljesített.

A Villánál még mindig nem találták meg Martin O'Neill utódját. Addig Kevin MacDonald írányítja a csapatot. Tegnap a Villa 1:1-es döntetlent ért el az Európa Ligában a Rapid Wien, Bécsben.

Michael Ballack sikeresen tért vissza az Európa Ligába. A csapat vezéreként góllal is kivette a részét csapata sikeréből. A gyógyszergyáriak az Ukrán Tavriya Simferopol ellen 3:0 arányban diadalmaskodtak, így nagy eséllyel várják a visszavágót.

Kapcsolódó témák: Egyesületekben (Fotógaléria)