Hírek
vissza
2010/1018

Hétvégi történések

Hétvégi történések

Ezen a hétvégén változatos eredmények születtek és a Haliban már nem Csertői Aurél irányítja a csapatot...

Értékes pontot hoztunk el Oberhausenből, mivel a tabellán szorosan a sarkunkban loholó ellenfelünk a második félidőben emberelőnyben játszott.
Az első félidőben mindkét csapat fegyelmezetten, de mégis a kapukat is veszélyeztetve játszotta végig a 45 percet. A 10. percben egy szögletrúgás után szerencsétlenül ütköztem az egyik hazai játékossal, de ápolni nem kellett minket. Később akivel ütköztem játékos (belső térdszalagja sérült meg)már nem tudta tovább folytatni a játékot és így lecserélték.
A második félidő elején Ignjovski egy párharc során begyűjtötte a második sárgalapját és így 10 főre fogyatkoztunk. Ezután nagyobb rohamokra számítottam a hazaiak részéről, de ennek az ellenkezője következett be. Folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteinket, de csak a felső lécig jutottunk el. A második félidő alapján nyerhettünk is volna, de az egész játékot nézve reális az egy pont.

RW Oberhausen - TSV 1860 München 0:0

A mérkőzés összefoglalója a galériában!


Újpest - Haladás 3:1 (0:0)
Hét közben a klub ultimátumot intézett Csertői Aurél felé, mivel a csapat nem úgy szerepel, ahogy azt tőle elvárják.
Az első félidőben jól tartották magukat a zöld-fehérek, de sajnos a második félidőre ez a stabil védekezés gyengült és ezt az Újpest kihasználta. A kapott gól után még mindig egy kicsit védekezőbb maradt a csapat és így magára húzta a már felszabadultabban játszó hazaiakat. 3:0 után még szépített a Hali, de sajnos a bravúr nem sikerült, pedig kisfiammal, Matyival (akit még soha nem láttam ilyen állapotban drukkolni a Halinak) végig szurkoltuk a mérkőzést, hogy hátha még az utolsó pillanatban sikerül a döntetlen (mint a tavalyi szezonban Győrben 3:3).
Ezzel edzőváltásra került sor. Aczél Zoltán az új tréner a Haliban. Zoli ellen még játszottam is a Haladás színeiben és Erwin Koeman szövetségi kapitánysága idején a pályaedzői szerepet is betöltötte a válogatottban. Sok sikert kívánok neki, hogy valósuljon meg az elképzelése Szombathelyen és vigye a Halit ismét oda, ahova már egyszer Csertői Aurél vezetésével eljutott.

FSV Frankfurt - Hertha BSC 0:1 (0:0)
Idegenben a 82. percben Ramos révén szerezte meg a győztes találatot a Hertha.

Crystal Palace - Millwall 0:1 (0:0)
Két hazai mérkőzésből nem tudott pontot hozni a Palace és ezzel a teljesítménnyel a csapat utolsó előtti a tabellán.

Wolverhampton - West Ham United 1:1 (1:0)
Idegeben szerzett értékes pontot a Hammers.

Aston Villa - Chelsea 0:0
Hazai pályán az éllovas ellen tartott otthon egy pontot a Villa, ráadásul kapott gól nélkül.

Sheffield United - Burnley 3:3 (0:0)
Két gólos vezetés után nem tudta megtartani előnyét a Burnley és a változatos mérkőzésen igazságos döntetlen született. A mérkőzés krónikájához még hozzátartozik, hogy a 90. percben még 2:2 volt az eredmény, de ekkor Rodrigues góljával vezetést szerzett a Burnley, de egy perc múlva egyenlített a hazai csapat és ezzel beállítva a 3:3-as végeredményt.

Wolfsburg - Leverkusen 2:3 (1:0)
Óriási akarással az utolsó húsz percben fordította meg a mérkőzést a Leverkusen. A vendégek a 70. perc előtt behozták sérülésből felépült játékosukat, Simon Rolfest, aki két góllal és egy büntető kiharcolásával oroszlánrészt vállalt a győzelemből.

Kapcsolódó témák: TSV 1860 München (Fotógaléria)