Hírek
vissza
2018/425

Bozsik bajnokokat jutalmaztunk (képgaléria)

Bozsik bajnokokat jutalmaztunk (képgaléria)

Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában csapott össze Nyugat és Kelet csapata. Az OTP Bozsik Bajnokok programba 400 diák nevezett, közülök 36 került a döntőbe. 

A keleti csapat felkészítésében Gera Zoltán, Nyilasi Tibor, Torghelle Sándor és Berkesi Judit vett részt. A nyugati csapatot Juhász Roland, Fenyvesi Evelin, Hajdú B. István és jómagam mentoráltuk. A felhívásra 400 diákot neveztek az iskolai Bozsik programban résztvevő tanárok. Az előválogatókról végül 18-18 gyermek került a döntőbe.

Örültem, hogy már másodszor lehettem a Bozsik Bajnokok egyik csapatkapitánya. Fontosnak tartom, hogy ebben a programban megvalósul az esélyegyenlőség, hisz a legkisebb falvakban focizó gyerekek ugyanúgy lehetőséget kaptak, mint azok, akik nagy egyesületekben játszanak. Öröm volt a diákokkal és a csapatkapitányokkal tölteni a napot, és látni, hogy a résztvevő kisfocisták nemcsak tehetségesek, hanem akarnak is jó teljesítményt nyújtani. Így lehet csak előbbre lépni az élet minden területén.

 

Képek