Csapataim
vissza

Hertha BSC

Hertha BSC

Olimpia Stadion

Nézőszám: 74.244
Hanns-Braun-Straße Friesenhaus II. 14053 Berlinwww.herthabsc.de

Egyesületi Sikerek:
Német ezüstérmes   4
Német kupa döntős   2
Német bajnok   2
Bajnokok Ligája résztvevő   1
Liga kupa győztes   2
UEFA kupa győztes   1

1997 - 2004

1997. július 1-től a német Hertha BSC csapatában folytattam pályafutásom. A berlini csapat ezen a nyáron jutott fel az első osztályba és rögtön egy bundesliga egyes csapatban találtam magam. A szerződés aláírásakor megnyugtattak, hogy egy évig nem fogok védeni, mert meg kell szoknom a német mentalitást és edzéseket. Ennek ellenére a csapat sajnos rosszul kezdte a 1997/1998-as bajnokságot. Így hat mérkőzés után egy szerdai kupa mérkőzésen a Stuttgart ellen már én védtem. A hétvégi bajnoki mérkőzésen is velem kezdődött már az összeállítás és a Köln ellen learattuk első győzelmünket. Innentől kezdve folyamatosan védtem a Hertha kapuját kisebb sérülésektől eltekintve. Az 1997/1998-as szezonban 12. helyen végeztünk, így elértük a célunkat és bent maradtunk első osztályban. Az 1998/1999 év lett a klub legjobb éve, hiszen ebben a szezonban harmadik helyezést értünk el és így a Bajnokok Ligájában indultunk. Ettől az évtől kezdve az utolsó évet kivéve mindig UEFA kupában indultunk. 2004 nyarán lejáró szerződésemet a klub megakarta hosszabítani, de én hét csodálatos év után kiakartam próbálni magam Angliában is.

Sikereim

1998. 1. Bundesliga legjobb kapusa 1. helyezés

1998. Július hónapban rúgott gól 1. helyezés

1999. Német 1. Bundesliga 3. helyezés

2000. bajnokok Ligája legjobb 16 közé jutott csapata

2000. Német Liga Kupa 2. helyezés

2001. Német Liga Kupa 1. helyezés

2002. Német Liga Kupa 1. helyezés

2002. Német 1. Bundesiga 4. helyezés

2003. Német 1. Bundesliga 5. helyezés

2003. A klub 111 éves történetének legjobb kapusa

1997/1998 28 mérkőzés

1998/1999 37 mérkőzés

1999/2000 41 mérkőzés

2000/2001 45 mérkőzés

2001/2002 33 mérkőzés

2002/2003 44 mérkőzés

2003/2004 24 mérkőzés

 

Kapcsolódó témák: Hertha BSC (Fotógaléria)